Közzétéve:

Ép Léleknek Egészséges A Teste!

A testi és lelki tényezők együttes harmóniája hívja életre az egészséget. Gondolataink ereje óriási, és csak kétféle képen tudjuk használni.

Pozitív gondolatokkal, elfogadással, megértéssel gyógyítani tudjuk testünk. De amikor elutasítunk valamit, negatív gondolataink vannak, akkor romboljuk energia rendszerünket és ezen keresztül testünket is.

Tehát ahhoz, hogy egészséges életet tudjunk élni, elsőnek mindenképpen az alapoknál kell kezdenünk. Az pedig saját lelkünk megnyugtatása, önmagunk elfogadása, és szeretete.

Én minden nap tapasztalom, nagyon nem mindegy, hogyan indítom a napom, mit gondolok, érzek belül. Akár magamról, akár a világról. Muszáj elhinnünk, hogy tényleg ez befolyásolja az életünket. A gondolataink. Próbáld meg nem csak mondani, de érezni is.

Ismételd minden nap magadban! ” SZERETEM MAGAM” 🙂

Közzétéve:

Örök Fiatalság 4 Lépésben- Nem Lehetetlen!

A nagy smoothie lázra való tekintettel, tovább kutakodtam, és lám van még mit a turmixba aprítanunk. Ezentúl minden nap gyorsan össze tudjuk dobni magunknak a legjobb energia,vitalizáló, szépítő, építő, stresszoldó, erősítőbombát. Egy-egy ilyen adaggal a napi vitamin, ásványi anyag ellátottságunk természetes úton pótolva is van. Az alábbi 4 lépésemmel könnyen össze tudjátok állítani a ti ízléseteknek leginkább megfelelőt. Mindegyikből egyet dobj a turmixba. Hiszek abban, hogy amit a testünk kíván, abból nagy valószínűséggel hiány is van a szervezetben, úgyhogy hallgassatok a testetekre. Igazán megérdemeljük!!

1 LÉPÉS: VÁLASSZATOK EGY HOZZÁVALÓT AZ ÉDES ÍZBŐL:

RÉPA, ALMA, CÉKLA, KÖRTE, ÉDES BURGONYA

2 LÉPÉS: VÁLASSZATOK EGY LÚGOSÍTÓ NÖVÉNYT:

KEL, ZELLER, UBORKA, PIROSPAPRIKA, SPENÓT

3 LÉPÉS: VÁLASSZATOK EGY MÉREGTELENITŐT:

FOKHAGYMA,CITROM, BROKKOLI, GYÖMBÉR

4 LÉPÉS: VÁLASSZATOK EGY GYÓGYÍTÓ FŰSZERNÖVÉNYT:

PETREZSELYEM, KORIANDER, MENTA, TORMA, KAPOR

Ezek után nincs más hátra, mint előre!  Életerővel duzzadva rohanj a nagy világba FITALON !

Fiatalodjunk együtt 🙂 !

Fitina

Közzétéve:

Nem Is Gondolnád Mi Hízlal – Figyeljünk Oda Jobban!

Kevesen tudják, a túl kevés alvás is hozzájárulhat ahhoz, hogy valaki elhízik.Ha valaki eleget alszik mind mennyiségben, mind minőségben, akkor az segíthet a felesleges kilók leküzdésében! Az alvás azonban nem csak emiatt fontos, hanem az egészség megőrzése érdekében is.
Én magamon is tapasztalom, hogy sajnos a rohanó világunkban, főleg a nyári időszakban, kevesebbet alszok. Munka, edzés, család, és ha még kikapcsolódni is akarok, biztosan nem jut idő az alvásra. Az utóbbi pár hónapban nem nagyon volt jellemző, hogy éjfél előtt elaludtam volna. Nagy általánosságban elmondható, hogy nem alszunk eleget, és nem azért mert nem tudnánk.
Az alváshiány és az elhízás kapcsolata:
A legtöbb ember érezte már úgy, hogy többet mutat a mérleg annál a súlynál, amennyit ő szívesen látna, és ilyenkor fogyókúrára kényszerítjük magunkat. Ma már rengeteg formáját ismerjük a fogyókúrának, mindenkinek más és más módszerek jelentenek sikert a kilók leküzdésében. A legújabb kutatások kimutatták, hogy az alvás mennyisége és minősége is hatással van a kilóinkra, ugyanis a túl kevés alvás és az elhízás között kapcsolatot fedeztek fel.
A kevés alvás számos krónikus betegséghez vezethet még, mint például a magas vérnyomás, krónikus elhízás, depresszió. Gyengül az immunrendszer, egyre rosszabb lesz a memóriád, ingerlékenyebb leszel, csökken a koncentrációs képességed és a reakció időd! Találtál olyat, ami illik rád?
A mai napot már nem tudod megmenti, de a holnapi napodon segíthetsz, ha ma időben elteszed magad holnapra! 🙂
Közzétéve:

Engedd el

Annyira sokat gondolkozunk a múlton.Főként azokra részekre,amik fájdalmat okoztak. Oyan eseményekről beszélünk, amik felkavarnak minket. Azokra a jelenetekre, amiket elhibáztunk, amiket rosszul éltünk meg. Az utóbbi időben nagyon megfigyeltem azokat az embereket, akik gyávák, akik sosem azt csinálják, amit akarnak. Hiszen próbálnak megfelelni az elvárásoknak, a világnak, hogy ki mit gondol majd róluk. Kit érdekel? Hálás vagyok mert ez vagyok én. Vagy nyerek valamit egy helyzetből, vagy tanulok. Van szerintetek olyan ember ezen a földön, aki nem követ el hibákat? Ugyan már!  Az aki nem hibázik, az szószerint visszautasítja az életet.

Én imádom olyan emberekkel körül venni magam, akik rengeteget hibáztak, akik elcseszték nagyon az életüket. Miért? Mert azok tudnak valamit, azok rengeteg leckén átmentek már, azoknak nem nehéz arról beszélni mit akarok másképp az életben. Miben tudnék fejlődni, hogyan tudnám jobban megbecsülni a dolgokat, hogyan lehetek a másik emberrel figyelmesebb, hogyan adjak úgy, hogy élvezzem azt, ha a másiknak örömet okozhatok. Hogyan becsüljem meg jobban az időt, a saját időmet. Hogyan tudjam értékelni az apró dolgokat, hogyan tudjam elfogadni a többi embert,azokat akik ugyanugy hibáznak, mint én vagy bárki más a földön.

“Azon az áron ne felelj meg másoknak, hogy közben feladod önmagad”

Teljesen mindegy, milyen hibáról beszélünk. Lehet azért tartod magad hibásnak, mert megcsaltál valakit. Vagy azért, mert nem érdekel semmi, vagy azért, mert megbántottál valakit, vagy azért mert, olyan dolgot tettél, amiért más elítél, vagy azért mert, hamar ráunsz dolgokra, vagy teljesen mindegy neked mi a hiba.

Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk-egy teljes életért. Az ember mindig a hibáiból tanul. Úgy vagyok vele, oké, ha jól megütöttem a bokámat, legközelebb majd jobban vigyázok. Valahányszor hibáztam, mindig fejlődtem. A bukásokból és csalódásokból tanultam a legtöbbet, illetve abból, hogy miként álltam talpra ezekből a vesztes helyzetekből. A sikerek is tanítanak, de a bukások szerintem sokkal inkább.

Hagyd a múltad, hagyd a hibákat, hagyd el a rossz érzéseket.

Amikor békét teremtesz a múltaddal: Sokan nem tartják fontosnak és lehunyják a szemüket, haraggal és fájdalommal. Erőszakosan próbálnak előrébb jutni és amikor hátra pillantanak, mérget és dühöt éreznek. Sokan inkább csendben maradnak és a takaró alá rejtik az “elfeledett történéséket ”, remélve a jobb életet. Amit pedig elrejtünk az addig ott is marad, amíg nem foglalkozunk vele és nem tisztítjuk meg magunkat. Így ha valami bánt vagy fáj, akkor ülj le és beszélgess el magaddal. 

 Megtanultál nemet mondani és hidegen hagynak a sértődések: Egy nagyon egyszerű példát szeretnék felhozni: szombat este van és a haverjaid elhívnak téged bulizni. Neked pedig nincs kedved éjszakázni és úgy érzed inkább otthon maradnál egy jó könyvvel vagy a legutóbbi fotózás képeit szerkesztgetnéd. Nem mersz nekik nemet mondani? Miért nem? Ha nincs kedved akkor mondj egy határozott nemet. Ilyenekért egy igazi barát sem sértődik meg. Állj ki magadért és tanulj meg magyarázkodás nélkül nemet mondani. Jó úton haladsz, ha feljebb tudsz emelkedni az ovis sértődéséken és szemrebbenés nélkül tudsz nemet mondani. 

 Minőségre figyelsz a mennyiség helyett: Egy jó beszélgetős éjszaka a rengeteg buli helyett. Amikor figyelni kezdesz a jó és minőségi borra és nem adod alább egy fröccs erejéig sem. Amikor értékelni tudod a napfelkeltét. Nyugodt, lelki egyensúly a folyamatos robotolás és pörgés helyett. A minőségi életre vágysz és nem egy gyorsan elillanó állapotra. Amikor odafigyelsz a kis és apró részletekre. Hiszen minden pillanat tartogat valamit, vegyünk csak észre az apró örömforrásokat. 

 Jó úton haladsz amikor a jelenre fókuszálsz: A jelen megélésének soha nem adtam akkora figyelmet, mint mostanában. Rengeteg tervem és álmom van és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy lassacskán kezd összeállni a kép és fokozatosan érem el a céljaimat és az álmaimat. Ne gondoljatok feltétlenül óriási dolgokra. A legfontosabb, hogy elkezdjük valahol és lépcsőzgessünk. A jelenre figyeljünk és képesek legyünk élvezni a sétát amikor sétálunk és lassítsunk, hogy észrevegyük a sok apró csodát ami minket körülvesz. 

Közzétéve:

Cukkini Chips – Nassolj Egészségesen!

Ne mondj le minden nassolnivalóról, ha diétázol ! Válaszd az ízletes cukkinichipset!

A cukkini nemcsak egészséges, hanem finom is. Ha szigorú diétát tartasz, akkor is bátran fogyaszthatod. Sőt, egyél minél többet belőle, hiszen 100 grammban csak 18 kcal kalória van.

A cukkini többféle vitamint tartalmaz:

• A C-vitamin az immunrendszerünket megvédi a betegségektől
• K-vitamin, amely az izmainknak, a csontoknak jó
• és béta-karotin, ami szintén immunrendszerünk barátja

Ásványianyag-tartalma is magas, van benne kálium, ami az anyagcsere-folyamatok miatt jelentős, magnézium, ami az izmokat erősíti, és vas, mai a vérnek fontos.

Az életmódváltásban sokan azt hiszik kevés finomságot lehet enni, pedig ez nem így van. Ha egyszerűen finomat és egészségeset szeretnénk enni, ezt merem ajánlan mindenkinek 🙂

Vendégváráshoz is kitűnő és egészséges a cukkini chips.

Hozzávalók:

1 cukkini

1 evőkanál olíva olaj

só vagy tetszés szerint fűszer

 

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 100 fokra.

– Mosd meg a cukkinit, majd vágd vékony karikákra

– Kend be vékonyan olívaolajjal, majd tedd a sütőpapírra és fűszerezd meg (ízlés szerint)

– Süsd 45 percig, majd fordítsd meg őket és süsd, míg ízlésed szerint ropogóssá nem válik (20-30perc)

 

Ha nem szereted a cukkinit, csinálhatod más zöldségből, gyümölcsből is. Akár répa, édesburgonya, mango, banán, alma.

Közzétéve:

Egy döntés…

Sziasztok!

Az egyik legfontosabb témáról szeretném kifejteni a véleményemet, sokan kérdezték már tőlem, hogy én mit ajánlok nektek mitől lehetne lefogyni, mit és hogyan egyetek. Volt egy blogom arról, hogy én nem hiszek a turbódiétákban,  méregtelenítő kúrákban. Tehát sosem az legyen a cél, hogy most gyorsan le kell adnom 2-3 kgt, vagy gyorsan nézek valami villámditétát, esetleg kijött bármilyen új zsírégető és akkor meg kell venni, mert biztos ettől lefogyok majd…

Én abban hiszek, ha valakinek fontos az egészsége, szépsége akkor váltson ÉLETMÓDOT. Ne csak egy hétre legyen fontos neki,  hogy néz ki, illetve, hogy érzi magát a bőrébe, hanem egész életében. Figyeljen arra, hogy mit eszik, mennyit eszik, mikor eszik, mennyit mozog. Sokan mondják, hogy nehéz munka mellett odafigyelni erre, aláírom nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Ha már legalább az agyunkban van az a gondolat, hogy egészségtelen helyett mit lehet enni, már az sokat segít, ha esetleg tényleg nincs időnk és gyorsan enni kell valamit , meg lehet oldani egy puffasztott rizzsel, gyümölccsel, zabkásával, egy turmixxal, növényi magvakkal, amik ugyanolyan laktatók, mint esetleg egy milka tábláscsoki vagy fél literes cola. Ezek persze szép és jó kifogások, de magunknak hazudunk ezzel.

Gondolom sokan hallottatok már erről a C9-es programról? Rengeteg híresség, nagyon sok ismerősöm próbálta ki, és órási változásokat tapasztaltak, én nem hittem eddig benne. Viszont rá kellett jönnöm, hogy mint mindenhez az életmódváltáshoz is egy döntés szükséges. Egy elhatározás, hogy eldöntöm a mai naptól kezdve neki látok az új életformámnak, és erre szükség van egy olyan mögöttes dologra mint ez a doboz. De erre csak azt tudom mondani, hogy ne csak 9 napig tartsd be ezt a programot, hanem legyen ez a 9 nap, ami rólad szól, az akaratodról, a kitartásodról, arról hogy ne te próbáld ki ezt a 9 napos programot, hanem az élet probáljon ki téged, hogy alkalmas vagy e erre, hogy nemet tudj mondani a csokinak, a gyrosnak vagy bármi olyan kajának, amitől a falnak mész. Nekem ezek pont olyan ételek, amihez óriási akarat kell, mikor mások előttem esznek és az agyamnak nemet mondani az egyik legfájóbb, de utána hálás leszel érte hidd el.!

Én jövőhéttől elkezdem és én magamra is nagyon kíváncsi leszek, hogy meg tudom e állni. Várok 5 jelentkezőt, aki velem együtt akarja elkezdeni az ÉLETMÓDVÁLTÁST 🙂  Olyan embereket keresek, akikkel együtt kezdjük , akik változtatni akarnak, akiknek tudok segíteni, akár egy edzéstippel, akár egy étkezési tanácsadással, akár lelkitámaszt tudok adni, hogy MEGCSIIIINÁLJUK 🙂 !

Az élet nem egy pillanatból áll, hanem végtelen számú pillanatból. Az határoz meg, hogy milyen döntést hozol a következő pillanatban. 🙂   Ma kezdődik az életed hátralévő része 😉

Közzétéve:

Szépít, Méregtelenít, Fogyaszt- INGYEN VAN!

A tiszta ivóvíz az egyetlen élelmiszer, amely semmi mással nem pótolható, az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele. Segítségével képes a szervezet méregteleníteni önmagát, biztosítani az egészséges savbázis-egyensúlyt, és kontrollálni a vérnyomást – és ez még semmi. Ismerd meg alaposabban a víz jótékony hatásait, és fogyj, szépülj, méregteleníts a segítségével!

A vérnyomástól a salaktalanításig

A víz élettani szerepe a szervezetben rendkívül sokrétű. Nem csupán fő alkotórésze a testet felépítő sejteknek, hanem számtalan biokémiai folyamat kiindulási és végterméke. Lehetővé teszi a vérkeringést és befolyásolja a vér összetételét. Biztosítja a megfelelő vérnyomást, részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban, a salakanyagok kiválasztásában.

Fiatalon tart, segít a koncentrációban és szépít

Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, csökken a vízfelvétel, vagy a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit felvesz, az kiszáradáshoz vezet. A dehidráció jellemző tünetei lehetnek a száraz nyelv és nyálkahártyák, aláárkolt szemek, hűvös végtagok, sápadt bőr és a csökkent vizeletmennyiség. Megfelelő vízfogyasztás mellett azonban lassulnak az öregedési folyamatok, nem tudnak lerakódni a salakanyagok, a vér megfelelően híg marad, és a fizikai és a szellemi teljesítőképesség sem szenved kárt. Ha azonban a testtömeg folyadéktartalmának 5%-át elveszítjük, akkor a munkaképesség akár 30%-kal is csökkenhet.

Egy felnőtt embernek naponta körülbelül 2-3 liter folyadékra van szüksége, amelyet részben folyadékfogyasztással – 1,5-2 liter -, részben a táplálkozás során magas víztartalmú ételekkel – levesek, főzelékek, zöldségek, gyümölcsök – kell fedezni.

Tippek és javaslatok különböző ásványvizek fogyasztására

A rendszeres fogyasztásra szánt ásványvizek kiválasztásánál ügyelj arra, hogy a termék minél kisebb, például 20 mg/l alatti nátriumtartalmú legyen – ilyen a Vivien, az Óbudai Gyémánt, a NaturAqua és a Lillafüredi -, ugyanis sózással így is elég mennyiséget juttat az ember a szervezetébe, valamint a nagyobb Na-tartalmú vizek fogyasztása emelkedett vérnyomás és vizenyők esetén nem ajánlottak.

7 csoda, amit a víz művel a testeddel:

Csökkenti a stresszt!

Izmot épít és szákásít!

Energizál!

Fogyaszt!

Szépíti a bőrt!

Hozzájárul a rendszeres anyagcseréhez!

Csökkenti a vesekő kockázatát!

Víz – másképpen??
A hidratálás lényege nem a gyakori arcmosás – ezt bizonyára már te is tudod. Sőt, különösen a kemény víz nagyon könnyen kiszárítja a bőrt. A vizet belülről kell bejuttatnod: a kellően hidratált bőr szövetei megfelelő mennyiségű vizet tárolnak. Így a sejtek kitelnek, kisimul az arc, ragyogó, élettel teli lesz.
A bőrbe kétféleképpen juttathatunk vizet, és bizony egyiket sem lehet megúszni.
1. Nagyon fontos, hogy napi minimum másfél liter folyadékot igyunk, így biztosítjuk a kellő hidratációt belülről.
2. A másik módszer a hidratáló kozmetikumok használata, amelyek között ma már számtalan megoldással találkozhatunk, ami a víz mélyebb rétegekbe juttatását illeti. Mivel a bőr felszínét zsíros védőréteg védi a külső, káros hatásoktól, és ez tartja bent is a már ott lévő vizet, valamilyen bőrrokon anyag segítségét kell igénybe venni, hogy áthatoljon rajta. Ilyenek például a liposzómák és a mikroszómák.

Közzétéve:

Desszert, ami nem hízlal!

Desszert ami nem hízlal!

A leg­jobb zsír­égető édes­sé­g!

Sze­re­ted az édes­sé­get, de nem ár­tana le­ad­nod pár kilót? Akkor jó hí­rem van, hi­szen több olyan fi­nom­ság is lé­te­zik, ame­lyik ne­csak mennyei, hanem egész­sé­ges is, rá­adá­sul ha­té­ko­nyan fo­gyaszt. És még csak el­ké­szí­teni sem nehéz őket!

Az ananász nemcsak finom és vitamindús, enzimjei kifejezetten segítik is a felesleges zsír elégetését. A szeletekre vágott gyümölcsöt egyszerűen kend meg egy kis mézzel (egy kevés darált mogyorót, vagy fahéjat is szórhatsz rá), és told be 5 percre a grillsütőbe.

Talán több mint egy stratégiára lesz szükséged a sóvárgásod elleni harcban. Egyik héten talán sikeres leszel az egyik taktikával, de a másik héten már lehet, hogy nem fog működni. Ami fontos, hogy legyen nagyon sok módszered. Ahhoz, hogy elfojtsd a vágyat, rá kell jönnöd, mi válik be nálad a legjobban.

Végül legyél könnyed, vedd lazán az egészet. Időre lesz szükséged ahhoz, hogy kezelni tudd a vágyadat. Nehéz megváltoztatni bármilyen rendszert – különösen, ha az étkezésünkről van szó!:)

Én tipikusan abba a kategóriába tartozom, aki imád enni, sőt… zabálni! Annyi módszert kipróbáltam már,hogy felejtsem el az édességet! Édesítőszerek, étvágycsökkentők, zsírégetők, teák! De egyik módszer sem vált be! Minden héten rám jött a zabálhatnék és töménytelen mennyiségbe vittem be a cukrot! Ami nálam 2-3 tábla Milka csoki, 5-6 chips majd folytattam! Ennek az oka az volt, hogy teljesen kiüritettem a szénhidrátraktáram majd újra töltöttem! Ez a legeslegrosszabb amit elkövethetünk! Egészségtelen!

Így mára megfogadtam, muszáj az édesség, akár minden nap csak nem mindegy, hogy milyen.

Közzétéve:

Karcsúsító Zöld Turmix!

Frissít & Méregtelenít & Fogyaszt

A zöld turmix nem más mint egy tökéletes étkezés olyanok számára, akiknek fontos az egészségük. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy gyorsan nagy mennyiségű zöld levelet (mindenféle salátát, spenótot, zöld fűszernövényt) és gyümölcsöt fogyasszunk.

Mégis, mi van benne?

Ez egy jó kérdés, ugyanis semmi ördögtől való nincs ebben a zöld löttyben! Lényegében olyan dolgok, melyeket – jobb esetben -egyébként is fogyasztunk, csak talán nem olyan gyakran mint kellene.

A képlet egyszerű: zöld salátalevelek + gyümölcsök + folyadék = zöld turmix. A turmix elkészítésének csak a fantáziánk, illetve a zöld levelek és gyümölcsök fellelhetősége szab határt. Az egészet felturbózhatjuk egy kis úgy nevezett superfood-dal (szupertáplálékkal), ami lehet pl. lenmag, tökmag, vagy bármilyen fűszernövény.

5 ok, amiért imádjuk a zöld turmixokat:

  • Igazi energia bombák! Tesznek róla, hogy jól induljon a reggeled, vagy átvészeld a délutáni fáradtságot.
  • Elősegíti a fogyást! Ha egy pohár turmixot iszol reggelente, azt valószínűleg a mérlegen is látni fogod egy örömteli változással.
  • Maradj egészséges az év minden napján! Turbózd fel az immunrendszeredet egy-egy ilyen vitaminbombával, ha gyengélkedsz!
  • Antioxidánsokkal a betegségek ellen! A változatos hozzávalók erősítik az immunrendszert, a rendszeres zöld turmix fogyasztók érezni fogják a különbséget, ha elérkezik a nátha-szezon!
  • Gyorsaságban az erő. A fastfood egészen új értelmet kap itt, hiszen egy ilyen ital villámgyorsan elkészíthető. Különösen, ha mondjuk előző este előkészítjük a hozzávalókat.

Kedvenc Smoothiem:

-Gyömbér

-Citrom

-Zöld alma

-Kelkáposzta

-Karalábé 🙂

Közzétéve:

Te vagy a megoldás!

Mindannyian átéltük már azt a frusztráló érzést, amikor a lehangoltság átveszi az ember fölött az uralmat. Hiába szeretnéd csinálni, hiába tudod, hogy fontos, mégis érzed hiányzik valami. Valami, ami átlendíthetne a holtponton.

Még ha nem külső tényezők hatására, hanem belső hang hatására kezdtél hozzá ahhoz, amit csinálsz, akkor is lesznek olyan időszakok, amikor megtörik a lendületed. Kiválthatja ezt egy negatív esemény, de bekövetkezhet látszólag minden ok nélkül is. Hibásnak érzed magad, pedig nem vagy az. Mindenkinél előfordul a kérdés csak az, hogy rendelkezel-e a megfelelő eszközökkel, hogy tovább haladj.
Számos motivációs módszer létezik, melyek közül valószínűleg többet már próbáltál is. Most azokat mutatom be, amik nekem működtek akkor, amikor óriási szükségem volt rájuk.
1. Figyelj a belső hangra!

Ez az első lépés. A legtöbben probléma esetén kifelé nézelődnek, ott keresik a kifogásokat, és ott keresik a megoldást is. Rengeteg időt és energiát spórolhatsz meg magadnak, ha kihagyod ezt és egyből befelé kezdesz figyelni. Figyeld meg magadat, figyeld meg a negatív érzést, ami hatalmába kerített, és élj meg minden egyes pillanatot a maga teljességében. Ne próbálj külső tényezőkre figyelni, ne keress kifogásokat, ne magyarázkodj, csak figyelj! Mit tapasztalsz? Milyen érzések kavarognak benned? Ne próbálj menekülni előlük, hanem nyugodtan ismerkedj velük és nevezd meg őket. Adj időt magadnak!
Majd ha ezzel megvagy, kezdd el megkeresni az okát annak, amit tapasztalsz. Félsz valamitől? Nem látod a célt? Valami vagy valaki visszatart? Nem a motiválatlanság az igazi ellenséged. Találd meg a valódi okot, és ha azt megoldod, azzal a tehetetlenség érzését is felszámolod magadban.
Gyakran már ez elég ahhoz, hogy cselekedj. Ne hazudj önmagadnak! Ne hitesd el magaddal, hogy nincs baj, mert veled nem lehet semmi baj. De lehet. Mindenkivel lehet időnként. Nézz szembe vele, ismerd meg és szűntesd meg a valódi okot!
2. Tisztázd magadban!

Van, hogy maga a cél rettent el attól, hogy elindulj felé. És előfordul az is, hogy már elindultál, de ahogy telnek a napok, hetek, még mindig olyan távolinak és elérhetetlennek tűnik a célod. „Ez nekem túl sok! Lehetetlen, hogy valaha is elérjem!”
A hiba nem benned van. Ezt tanultad kisgyermek korod óta, és ezt hallod a legtöbb embertől is a környezetedben. Ami nekik nem sikerül, az lehetetlen. Megtanulod, hogy vannak korlátaid, még mielőtt elérnéd őket. Ezért nem is teszed túl magasra a lécet, nehogy igazuk legyen azoknak, akik előre megmondták, hogy nem fog sikerülni. És így lesz valóban igazuk.
De ha úgy döntesz, hogy nem foglalkozol a kishitűekkel, kilépsz a komfort zónádból és folyamatosan kijjebb tolod a korlátaidat, akkor szép fokozatosan ki tudod törölni magadból azokat a koncepciókat, amik visszatartanak. Senki nem ért el soha igazán nagyszerű dolgot egyik napról a másikra. Amit ma látsz, az nem más, mint a jelenlegi helyzet. Semmi több. De több lesz akkor, ha ma egy picit hozzáteszel. Majd holnap ismét. Mindig egy picit, egészen addig, míg az átlagos nagyszerűvé érik.

Ezért fontos, hogy ne csak a végső cél legyen a szemed előtt, mert az könnyen válhat nyomasztóvá, ha még távol vagy tőle. Bontsd le a célodat apró lépésekre és mindig csak a következőre fókuszálj. Egy híres ultramaraton futótól megkérdezték, miután megnyerte a több mint 200km-es futóversenyt, hogy hogyan volt képes fenntartani a motivációját a legnehezebb időszakokban. Azt válaszolta, hogy mindig csak a következő 15 percre koncentrált – mert mindenki képes 15 percet futni. Te is csak a következő kis lépéssel foglalkozz, és hamarosan azt veszed észre, hogy sokkal messzebbre jutottál, mint amit induláskor el tudtál képzelni.

3. Nézz meg másokat!

Nem kell minden harcot egyedül megvívnod. Vannak, akik a Tiédhez hasonló, vagy akár sokkal nagyobb csatában is győzedelmeskedtek. Olykor úgy, hogy minden ellenük szólt. Ők mégsem adták fel, és a kitartásuknak köszönhetően el is érték a céljukat. Sok ilyen ember van, és ha egyedül érzed magad a küzdelmedben, akkor csak annyit kell tenned, hogy megnézed, ők mit értek el és hogyan csinálták.
4. Kellenek az emlékek!

Használhatsz negatív motivációs erőt is, ha úgy érzed, hogy ez az, ami segít. Gondolj vissza arra, milyen kegyetlenül rossz érzés kerített hatalmába legutóbb, amikor motiválatlan voltál és nem csináltál semmit. Vetítsd előre, hogy most is ez fog következni, ha nem teszel ellene. Éld át újra azt az érzést minden részletében! Lásd kívülről magadat, ahogy szenvedsz, érezd, ahogy a gyomrod összeszorul, és érezd a testedben a fáradtságot. Éld át újra azt az érzést, amikor feladod. És ezt a múltbéli negatív élményt használd fel arra, hogy mindent megtegyél azért, hogy elkerüld. Ez nagyon hatásos módszer tud lenni, mert belenyúlsz a saját érzelmi világodba – a saját félelmeidet használod fel.
5. Motiválj másokat!

Adni öröm. Tudja ezt mindenki, aki valaha is adott már valakinek úgy valamit, hogy nem várt érte cserébe semmit. Ha másokat motiválsz, azzal mégis úgy adsz önzetlenül, hogy közben Te magad is kapsz valamit: a tudatot, hogy megéri csinálnod, amit csinálsz. Amikor látod, hogy képes vagy segíteni azokon, akiknek szükségük van rá, akkor megerősödik a saját hited is önmagadban. Tudod, hogy arra is képes vagy, hogy a saját céljaidat elérd.
Akármilyen meglepő, nem kell nagy dolgokra gondolnod. Nem kell valakinek megmentened az életét ahhoz, hogy átlendülj saját mélypontodon. Ha teheted, mentsd meg persze. De akár csak egy kedves szó egy nem várt helyzetben, egy apró segítség a csomagok cipelésében, vagy a másik ember munkájának elismerése is elég ahhoz, hogy jó érzést váltson ki benned is. Az az igazi győzelem, amikor mindenki nyer.
6.Emeled a tétet!

Ahogy az álmaid, úgy a saját korlátaid is benned születnek meg. Amikor elbizonytalanodsz magadban és abban, amit csinálsz, akkor számít igazán, hogy egy öncélú, vagy egy Téged túlnövő álomért küzdesz-e. Ha nem kizárólag rólad szól a történet, hanem akár csak egyetlen más élőlénynek is hasznára válik az, amit csinálsz, akkor tudod, hogy folytatnod kell. Érte, értük, azokért, akik számítanak rád. Akiknek jobbá válik az élete azáltal, hogy Te itt vagy.
Ahogy az előző pontban beszéltük, bármilyen apró segítséggel, melyet másoknak adsz, a saját életedet is pozitív irányba befolyásolod. Ez pedig kihat a munkádra is, és mindarra, amiben motivációra van szükséged. De a legerősebb motiváció mégis az, ha az életed fő tevékenységei sem csak magadról szólnak. Találj egy önmagadnál nagyobb célt!
7. Nézz szembe a tényekkel!

Vagy kihasználod az életed minden percét, vagy magadat lopod meg. Ellopod az idődet, és ezzel ellopod a lehetőségeket is az életedből. Azt az időt, amit elloptál magadtól, soha nem kapod vissza. Második lehetőséget nem fogsz kapni. Nem tudhatod, mennyi időd van. Ami viszont rajtad múlik, az az, hogy hogyan töltöd az elkövetkező perceket, órákat, napokat és éveket. Kihozod-e belőlük a legtöbbet? Érzed-e minden pillanatban, hogy ha most meghalnál, nem lenne hiány benned? Azért nem, mert azt csináltad, amit szeretsz és megtettél mindent magadért és azokért, akik fontosak számodra. Ha így érzed, akkor boldog ember vagy. Ha nem, akkor indulj és kezdj hozzá, hogy megvalósítsd az álmaidat!